Erős 15 éve már annak, hogy kimondtam, főként saját projektekkel akarok foglalkozni. Az érzés, a bizonyosság ott volt, a kiteljesedés viszont csak nem akart eljönni. Bár persze, ma már tudom, valójában én döntöttem úgy, hogy másként legyen. (Pont mint Neo, aki más utat jelölt ki magának a Mátrix kvadrológia történései során.) 2024-ben eljött az idő, végre fő csapásirányként projektelek!
Projektek szűrése
Bevezetés.hu
2024-től fő fókuszom a projektelés, szét kell hát néznem a világban, hogy milyen (rész)területek érdekelnek. Ha én belekóstolok ebbe-abba, akkor miért ne szedjem össze az információkat, hogy másoknak már könnyebb legyen a dolga. Szóval így, ekként született meg ez a projekt.
Honlapot okosan
Gyerekkori álomból keserédes valóság, így lehetne összefoglalni közel 20 év eseményeit. 2024 tavaszának végén kimondtam, részemről ez ennyi volt, nem akarok már honlapkészítéssel foglalkozni. Aztán egy váratlan találkozás arra késztetett, hogy gondoljam újra a dolgot. Teltek a hónapok, jött az újabb terelés az élettől, ebből következően végbement az ismételt újratervezés. 2025-re meglett a végső megoldás: honlapkészítés témában közérthető tudásbázist építek, a nettó szakmai kivitelezői minőségemet pedig hátrahagyom, és egy mentorprogramba fordítom át.
Keretes szerkezet
Művész lelkületű alkotóemberként folyamatosan azon jár az agyam, hogy miként lehetne valamit létrehozni, ezzel együtt azon is, hogy hogyan lehetne más alkotókat segíteni. Számos elképzelésem volt az idők során az utóbbira, de 2025 tavaszán kitaláltam valamit, ami kifejezetten tetszik…
Magyarhonban
Régóta mondom, hogy a termékek és szolgáltatások kapcsán a világnak nem szabadszavas netes keresőkre, hanem kurált adatbázisokra van szüksége. Néhányszor már elgondolkodtam a dolgon, aztán 2024-ben úgy döntöttem, ideje lenne megvalósítani Magyarország vonatkozásában. 2025 végére az eredeti elképzelést szélnek eresztettem, a projektet végül sokkal személyesebbé tettem, illetve egyéb, önállónak tervezett projektekkel összevontam. Magyarországról fog szólni, saját szemüvegemen keresztül bemutatva azt, amit értékesnek, mások számára ajánlandónak tartok.
Sorsfordító évem
2011 nyarán egy könyv megírásával kezdődött a történet, aztán 13,5 éven át tartó „hullámvasúton” való utazást követően tisztultak le a dolgok. Bő 10 éven át könyvet akartam írni a változás, mint téma kapcsán. Ezért volt érdekes kimondani, hogy egy szabadabb formában, blogként kell csinálnom, amit szeretnék. Kifejezetten azokhoz szólok ma már, akik komolyan gondolják, hogy itt és most elkezdik megváltoztatni az életüket. Nekik írok, és őket támogatom a bejegyzések alatti kommentszekcióban, hogy akár 1 év leforgása alatt látványos eredményeket érhessenek el.
Sümegi kalauz
2009-ben született meg az ötlet egy városi információs portálra, aminek része lett volna többek között egy nyitvatartási adatbázis is. Számos oka volt annak, hogy a projekt parkolópályára került, majd 2016 nyarán el is engedtem. Ám aminek helye van a világban, az hamvaiból születik újjá, így történt végül a kalauznak keresztelt projekttel is. 2024-ben kimondtam, csináljuk meg, 2026-ban pedig életre is kel. Több lesz, mint egy egyszerű nyitvatartási adatbázis. Blog is, információs szolgálat is, valamint személyes elmélkedések tere, és talán még ezzel sincsen vége…
Térben gondolkodom
2026-tól a mindennapjaim részévé teszem a 3D-s számítógépes modellezést, és ha már egyszer, e blog keretében inspirációs céllal közreadom utam lenyomatát. Folyamatosan bővülni fog, eleinte a fotogrammetria, később a 3D szkennelés, illetve a 3D nyomtatás is megjelenik majd benne.
Tudásom gyarapítom
Három évtizede a mindennapjaim része a számítógépezés, és közel ennyi ideje figyelem, hogy miként viszonyulnak az átlagemberek a digitális világhoz, az internethez. A helyzet sokkal rosszabb, mint lehetne, és ezen sürgősen változtatni kell. Bár anno az informatika mellett köteleztem el magam, korábban már kimondtam, hogy nem ebben az iparágban fogok megöregedni. A kilépésem az informatika világából folyamatban van, aminek része, hogy közérthetően átadom tudásomat azok számára, akik szeretnék fejleszteni a számítógépekkel, az internettel kapcsolatos ismereteiket.
